2009 március 3. | Szerző: Consta46 |
Milyen érdekes! Krízis helyzetben lévő emberekkel foglalkozom, a sajátomat meg nem tudom megoldani. Kérdeztem én már pszychológus véleményét is. Nem lehet az anyai ösztön kifejlődésébe beleavatkozni. Waze ha 7 évig nem vette észre, hogy van egy gyereke, aki mindezek ellenére még imádja is, akkor mire is várunk? Azt hiszem a csodára. Nagyon össze kell szednem magam, és mind a két gyerekem meghívni egy étterembe ahol nem lehet ordítani, és talán ott sikerülne. Feltéve ha eljönne az érintett is. Hozzá teszem a másik gyerekem teljesen normális, két lábbal áll a földön, megbeszélünk mindent. Pedig ő is ugyan olyan nevelést kapott mint a nővére. Többször felszínre került a rossz viszonyom a testvérével, és valami miatt nem akar, vagy nem tud állást foglalni. Ezek érdekes és nagyon nehéz dolgok. Ameddig nincs megoldás addig nyugalom sincs.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Hát igen, nem vagyunk egyformák! Még “normális “családban sem egyformán reagálnak a gyerekek a szülők tetteire, viselkedéseire! Sok sikert és kitartást!
Igen, szerintem, amit móni mond, hogy figyelj oda, próbáld megérteni, hogy miért gondolja úgy, hogy nem szeretted. Valószínűleg nem kapott meg valamit, úgy ahogy szerette volna szerintem. Van aki ajándékokban, tárgyakban érzi a szeretetet, van akinek az együtt töltött idő számít. Ha tényleg így van, akkor szerintem ismerd el, ez talán előreviszi a dolgotokat, és mondd meg neki, hogy ne kövesse el ugyanezt a lányával. Ha meg ordítás lesz, akkor odítsatok, csak ne térjetek el a tárgytól.:) Gondolom sok lehet a feszültség.